5 rózsaszál ( Lee Gikwang)

5 rózsaszál

Lassan ballagtál munkahelyedre Seoul sötét utcáin. Az utakat csak a lápmák fénye és a hold ragyogása világította meg. Minden este, amikor a munkahelyed felé sétáltál, egy dolgon kattogott az agyad. Nem voltál büszke erre az állásra, de a megélhetésedhez minden wonra szükséged volt. Egy kocsmában voltál csapos, mégpedig éjszaka. Este hat órától reggel ötig itt kellett dekkolnod, ha akartál, ha nem. Nem érdekelte a főnököd, ha beteg vagy, ha lázas, ha majd szétrobban a fejed, az úgy nevezett vásárlók az elsők. Néha betévedt egy-egy rendes ember, de hamar el is tűntek. Benyitottál a kocsmába, letetted kabátod, majd kiakasztottad a nyitva táblát. Nem telt el öt perc, az egész helyiség tele volt aránylag MÉG józan emberekkel. Már 10 óra is elmúlt, de csak még többen jöttek. Rosszul érezted ilyenkor magad, hiszen rengeteg férfi és egy nő. Akármikor megerőszakolhatna bármelyik, esetleg összetörhetnének mindent. Sorra öntötted a poharakba a vodkát, whiskyt, pálinkát, és az egyéb tömény italokat. Néha jókat nevettél, hiszen olyanokat mondtak, hogy ha nem hallod el sem hiszed. A múlt pénteken, egy ember azt mondta neked, hogy: kérek egy vodkát, és egy töményet. Már három óra volt, s ekkor elkezdted kiüríteni a kocsmát, hogy négyre biztosan üres legyen, s nyugodtan összepakolhass, elmosogass.  Az egyik törzsvendéged, viszont követelte a további italokat, s nem volt hajlandó távozni.

-Tőccs mégh eyg ppoháállal ciccca- motyogta. Most egy két éves agyi szintén lehetett, de még ez is túlzás. Nem szólhattál a különböző undorító becézésekért, mert a végén még kirúgnak. Alig értetted mit akart mondani, de amikor egyre erősebben kezdte csapkodni a piciny üvegpoharat az asztalhoz, rögtön tudtad, követeli a következőt.

-Sajnálom, de zárunk- fordítottál hátat neki, s remélted ért a szép szóból, és hazafelé veszi az irányt. Reményed hamar szertefoszlott, amikor lófarokba kötött hajadat megragadta, s erősen megrántotta. Elvesztetted egyensúlyod, s a pultra estél.

-Azt mondtam még egyet- suttogta rekedtes hangján füledbe, mire megremegtél. Keze erősebben húzta hajad, majd melled után nyúlt szabad kezével. Tenyerét hozzá érintette, mire összerezzentél.

-Segítség- hagyták el ajkaid halk segélyhívások, de mindhiába, senki sem fog rajtad segíteni.

-Nem segít senki- nevetett undorítóan füledbe, de ekkor a nyílászáró kattanását halottad. ~Még több elmebeteg~ gondoltad magadban, de ekkor egy mély férfihang csapta meg a füled.

-Eressze el a hölgyet- hangja lágy, még is határozott volt. Ekkor eleresztett fogva tartód, s te abban a másodpercben a pult másik végébe rohantál, ahonnan jól láttad az eseményeket.

-Ki vagy te? Egy elkényeztetett városi fiú, aki egész életében megkapott mindent. Sohasem kelessz megdolgoznod semmiért, mindig meg lesz mindened- kiabálta az állatnak sem nevezhető élőlény. A magas sötét hajú fiatalember a húszas évei elején járhatott. Nem szólt semmit, csak megragadta, s az ajtó felé húzta. Kihajította, majd az ajtóból ennyit mondott:

-Én, Lee Gikwang, örültem- s ezzel becsukta a nyílászárót, s feléd vette az irányt. Lassú léptekkel közeledett feléd, majd leguggolt. Hajad füled mögé tette, s rád nézett sötét íriszeivel.

-Ne sírj, semmi baj- ölelt meg, s érezted illatát. Megnyugtatott, s lassan elengedted.

-Kö-köszönöm- habogtad. Bele sem mertél gondolni, mi történt volna, hogy ha nem ment meg.

- Gikwang vagyok- mondta, s felállított a földről.

-______- mosolyogtál, s elkezdted összepakolni a poharakat.

- Had segítsek- villantott rád egy mosolyt, mire majd elolvadtál. Olyan hatással volt rád, amit sohasem gondoltál volna. 19 éves vagy, s nem voltál még sohasem szerelmes, úgy igazán. Valamiért jobban kijöttél a fiúkkal, mint a lányokkal. Hamarosan készen voltatok, s indulni készültél.

- Hazakísérlek. - mondta úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

-Nem szükséges – válaszoltad, de amint bezártad az ajtót, követett.

- De. Nem tudni, milyen alakok mászkálnak ilyenkor.- mondta, s elvette a táskádat kezedből. Nem kis retikül, hanem egy kiadós táska volt, melyben minden pénteken hazavitted a számlákat, s egyéb papírokat, mert ezt is neked kellett rendezned. Nem szóltál semmit, csak csendben ballagtatok.

- Itt lakom.- mutattál a panelházra, mely az út másik oldalán helyezkedett el. –  Köszönök mindent- mondtad, s táskádért nyúltál, de háta mögé rejtette.

- Még találkozunk?- fürkészte arcod, mire elpirultál.

- Igen. – mondtad, s táskádért nyúltál, de nem sikerült elvenned.

- Ma 8-ra érted jövök, rendben?- nézett rád, s várta válaszod.

- Rendben. –mondtad, s feléd nyújtotta táskád, amit el is vettél. Egy puszit nyomott arcodra, s elindultál. Átballagtál járdán, s érezted, hogy figyel. Kinyitottad az ajtót, s még mindig ugyanabban a helyzetben állt, mint mikor otthagytad. Intettél neki, majd felmentél. Beestél az ágyba úgy, ahogy voltál, nem törődve semmivel. Álmodban megálmodtad mi történhetett volna, ha Gikwang nem segít. Hirtelen felültél az ágyba, s az órára néztél. Fél nyolc. És nyolcra jön? Lehetetlen. Kipattantál az ágyból, s a fürdő felé vetted az irányt. Beálltál a zuhany alá, s rekordidő alatt végeztél. Megtörölköztél, majd magad köré csavartad a törölközőt. Hajad leengedted, s előre lógó tincset oldalra tűzted. Halvány sminket tettél arcodra, majd felöltöztél. Egy krémszínű combközépig érő pánt nélküli ruhát vettél fel, a hozzá illő cipővel. Ekkor csengettek.

- Szép estét a hölgynek- nézett rajtad végig amikor kinyitottad az ajtót, majd egy szál vörös rózsát tartott eléd.

-Köszönöm- mondtad, s ruháját nézted. Egy fehér ing volt rajta, egy zakóval, s egy sötét nadrággal. –Gyere be- mondtad, s nagyobbra tártad az ajtót. Beljebb ment, s a konyhában helyet foglalt az egyik széken.

-Szép a lakásod- mondta.- Mihez lenne kedved?- nézett rád, s közben körbenézett.

- Tulajdonképpen nincs kedvem sehova sem menni. Nem maradhatnánk itthon?- kérdezted, s leültél vele szemben.

-Nekem mindegy, csak veled legyek.- mondta, s szemedbe nézett.

-Köszönöm a tegnapit, nem tudom mi történt volna, ha nem vagy ott.- mondtad, s pirulva néztél kezére, mely a tieden állapodott meg.

-Semmiség- simogatta lassan kézfejedet.

*2 hét múlva*

Már a negyedik randevútokon vagytok túl, s ma is találkoztok. Nagyon megkedvelted Gikwangot, s ezt ő is érezte. Most is ő jött, mivel te nem tudod, merre lakik. Elkészültél lassan, s már kilenc óra volt.  Ekkor valaki a csengődre tapadt, s akkor mászott róla le, amikor kinyitottad az ajtót.

-Szia- nyomott orrod elé 5 szál rózsát. Minden randevútokra eggyel többet vesz, amelyeket egy vázában tartassz.

-Szia- mosolyogtál, majd a vázába tetted a többi rózsa mellé ezeket. – Milyen volt a mai napod?- kérdezted, s közben a kabátodat vetted, mert azt mondta, ma el akar vinni valahova.

-Köszönöm jól.- mondta, s összefűzte ujjaitokat. Becsuktad a házat, s elindultatok.- Nincs messze, mehetünk gyalog- mondta. A folyó partján sétáltatok. Már sötét volt, s a víz felszínén a hold tükörképe ragyogott. Hirtelen megállt, s szembe fordított magával.

-_____- mondta ki neved, s közelebb húzott magához- Lennél a barátnőm?- kérdezte, s mélyen szemedbe nézett.

-Igen- felelted, mire megcsókolt. Érezted, hogy mellette jól fogod érezni magad, s nem kell semmit sem titkolnod…

Egy életből kettő. ( Optional bias)

Egy életből kettő

6 Éve vagy együtt pároddal. Lassan de biztosan halad kapcsolatotok. Van egy két éves kisfiatok, akit Wonho-nak hívnak. Ma estére egy bulira voltatok hivatalosak mind hárman. Nem is nevezhető bulinak, inkább ilyen baráti összejövetelnek. Nagyon hamar eltelt a nap. Lassan felöltöztetted kisfiadat, s mivel nyár volt, nem adtál rá sok ruhát. Amint Wonho rendben volt, kicsit foglalkoztál magaddal is. Hajadat felkötötted, de előtte behullámosítottad. Egy egyszerű nyári ruhát vettél fel. Égszínkék színe volt, s combközépig ért.  Kiemelted szemed szemceruzával és szempillaspirállal, de ekkor csengettek. Ajtót nyitottál, s életed szerelme állt előtted. Egy fehér ing volt rajta, s egy fekete farmer. Hirtelen nyakába ugrottál, s szenvedélyesen megcsókoltad.

-Kicsim, induljunk.- Indult be a szobába, s kifelé már az ölében volt egy kis potyautas, Wonho. Leértetek az autóhoz, s beszálltatok. Hátul ültél kisfiaddal a bal oldaladon, s ____ vezetett. Beszélgettetek mi történt egész nap.  Párod lassan hátrafordult, majd édesen nézte kisfiatokat, aki halkan szuszogott. Ekkor olyan dolog történt, amire egyikőtök sem számított. Nektek jött egy másik személyautó. Ekkor minden elsötétült. Egy kórházban ébredtél. Egy halom vezeték keresztezte egymást, s mind egy gépre volt csatlakoztatva. Ekkor egy nővér nyitott be.

- Úgy látom, jól van, de meg kell hozni egy fontos döntést.- ment ki a nővér, s egy fél perccel később harmadmagával tért vissza és egy orvossal.

-Hölgyem.- nyelt nagyot az orvos.- most meg kell hoznia egy fontos döntést. Sajnos nincs elég vér, és nem tudjuk a fia és a férje életét is megmenteni. Ha arra kerülne a sor, ki éljen tovább?- mondta az orvos. A szemed háromszorosára nőtt, ekkor bólintott az orvos, jelezve, hogy nem halottad félre. Tényleg döntened kell. De hogyan válassz? Melyikük? Ekkor futott át az agyadon, mit is jelent számodra ez a két férfi. Az életet, egy teljes életet. Nélkülük sehol sem lennél. Amikor megismerted ____-t rögtön érezted ő más lesz. Az első randevútokon, érezted ő lesz az igaz. Ahogyan bánt veled, ahogyan beszélt hozzád. Sohasem ismertél hozzá foghatót, s örültél, hogy ez az ember szeret téged. Amikor szomorú voltál, letörölte könnyeid, s próbált felvidítani. Ez az ember volt a mindened. Talán ezért féltél mindig is őt elveszíteni. 3 év múlva meg kérte kezedet, mire azonnal igent mondtál. Meg volt az esküvő, s az esküvőre rá 2 hónapra tudtátok meg, hogy egy kis piciny emberke fejlődik pocidban. Ettől az embertől lettél terhes, s együtt vártátok, hogy megszülessen életetek csodája. Megszületett. Kezdetektől foga, úgy gondoskodott róla ____, mintha a saját élete lenne, talán még jobban. Ebben a percben értetted mit jelentenek neked: MINDENT! Nem tudtál dönteni. Ekkor egy ötlet villant be. Ha mind hármatoknak egy a vércsoportja, talán ez megmentheti őket, s tovább élhettek hármasban.

- Én adhatok nekik vért?- kérdezted, s ekkor az orvos meglepődött.

-Adhatna. De az összes vére kellene kettejüknek.- mondta az orvos, s magában már nyugtázott egy halált mára.

-Akkor az összeset odaadom. – Mondtad, s ekkor a nővérek meglepődtek. Hamarosan úgy néztek rád, mint egy valóságos csodára. Neked ez természetes volt. Életes adtad volna mind a két férfiért.

-Biztos benne hölgyem?- nézett rád az orvos.

-Igen.- mondtad teljes nyugodtsággal.

-Alá kell írnia egy erről szóló papírt, mely igazolja, hogy saját akaratából döntött így.- ment ki az orvos az ajtón, de hamarosan egy papírral a kezében tért vissza. Aláírtad a papírt, s a nővérek leszedték rólad a műszereket. Kitoltak a teremből, s a műtő mellett haladtatok el.

- Had lássam őket utoljára!- mondtad, s felültél az ágyon. Leszálltál róla, s lassan benyitottál a műtőbe. ____-t gépek lélegeztették, s szívverése lassult. WonHo pedig folyamatosan vérzett, nem akart elállni. Érezted, hogy meg kell tenned. Visszafeküdtél az ágyra, s vártad a fejleményeket. Egy kórterem előtt áltatok meg, majd betoltak. Két tűvel közeledett feléd az orvos, s lassan mind kettőt a bőrödbe mélyesztette. Az egyiket a jobb kezedbe, a másikat a balba. Érezted, ahogy lassan folyik a véred, egyenesen egy tasakba. A plafont bámultad, s azon gondolkoztál, hogy fajulhatott idáig a dolog. Ha nem fogadod el azt a meghívást, nem kerültetek volna ilyen helyzetbe. Lassan kezdtél megnyugodni, hiszen abban a tudatban voltál, hogy ezzel két ember életét mented meg. Mégpedig annak a két embernek az életét, akik számodra a legfontosabbak.