Címlap ( Jay Park)

Címlap( Jay Park)

A munkahelyeden dolgoztál, s már alig vártad, hogy vége legyen  napnak. 5 perc és mehettél, de a főnököd komolyan vette ezeket a dolgokat, így 16:00-ig ott kellett ülnöd. Ekkor kaptál egy SMS-t.

A szokásos helyen fél ötkor!

Ez állt az SMS-ben amit szerelmedtől, Jay Parktól kaptál. Elindultál, s hamarosan oda is értél. A főtéren álltál. Párodat vártad. Leültél egy padra, s vártál. Nem sokat kellett, hiszen 5 perc múlva ott állt veled szembe. Elbűvölő volt, mint mindig. Felpattantál, s átkaroltad nyakát. Nem ölelt vissza, sőt semmit nem mondott. Nagyon megijedtél, hogy van valami baj.

-Mi a baj drágám?- érdeklődtél, s elengedted, majd szemébe néztél. Nem láttál mást, csak szomorúságot, és haragot.

-Vége- nyögte ki ezt az egy szót, és menni készült, de karja után kaptál.

-Mi? Mi az, hogy vége? Ez nem lehet- gondolkodtál hangosan, s egy könnycsepp buggyant ki szemed sarkából. – Jay!- szólongattad, de nem felelt.

- Vége!- mondta ki újra ezt az egy szót, amitől legszívesebben kirohantál volna a világból. – Nem akarlak többet látni, most látsz utoljára személyesen. Többet nem akarok veled beszélni. Meg kell szakítanunk minden kapcsolatot.- mondta, s elindult.  Tehetetlenül rogytál a padra, s hangosan sírni kezdtél. Az emberek bámulni kezdtek, s ez nagyon zavart. Felálltál, s nem tudtam merre, csak rohantál. Gyorsan szedted egymás után lábaid, de ekkor egy kocsi közeledett feléd. Elütöttek. Nekicsapódtál a falnak, s csak ütötted a maradék erőddel a kocsi elejét. Próbáltál kiszabadulni, de nem sikerült. Érezted, hogy nincs sok hátra, így életed szerelmed után pillantottál. Ebben a pillanatban visszafordult, s csak megvetést láttál rajta. Nevetni kezdett, s elsétált. Tovább ütötted a kocsi elejét tehetetlenül, erőtlenül. 

-Kicsim! Ébredj! Mi a baj?- szólt egy ismerős hang, s két erős kar fogta le kezed. –Mi a baj kincsem?- becézgetett tovább. Lassan kinyitottad szemeid, s megláttad szerelmed. Magadhoz szorítottad, s nem akartad elengedni.

-Ne hagyj el!- suttogtad fülébe, s sírni kezdtél.

-Ne beszélj butaságokat.  Soha nem hagynálak el, semmiért és senkiért. – suttogta füledbe, s hátára fordult, mellkasára húzva ezzel téged. – Sssss- próbált nyugtatni. – Csak egy rossz álom- folytatta. Mélyen beszippantottad illatát, s lassan kezdtél megnyugodni.

-Szeretlek- ölelted erősebben felsőtestét, s szemébe néztél. Imádtam ezt a férfit. Nem zavarta, hogy így néztél ki. Kócos haj, az ő felsőjében. Mindig azt mondta, neki te vagy a legszebb.

- Én is kincsem- ült fel az ágyban vigyázva arra, hogy ne engedd el. Ölébe vett, belelépett papucsába és köréd tekerte a takarót. A takaró alatt szorosan ölelted mellkasát, s elindultatok. Kivitt a konyhába, s onnan az erkélyre. Az erkély ablakából az órára pillantottál. Este 11 órát mutatott, s korom sötét volt. Csak a hold fénye csillant meg szerelmed szemében. Lassan ringatott ölében mint egy kisbabát, s szorosan ölelt.

-Nem fázol?- törted meg a csendet, hiszen egy pólóban és egy rövidnadrágban volt.

-Amikor velem vagy nem- mosolygott rád. A biztonság kedvéért körbetekerted rajta is a takarót, majd begyűrted közétek két végét.  Arcát nézted, ami az ég felé emelkedett. Barna íriszeiben megcsillant a hold fénye.

- Borzalmas- néztél le az utcára, ahol egy csapat fiatal borongatta ki a kukákat. Sohasem értetted mi a jó ebben, így hát csak elfogadtad, hogy vannak ilyen emberek is. A szemben lévő panelházban már egyetlen lakásban sem égett a villany. Az órára pillantottál, ami már éjfélt mutatott. Ilyen hamar eltelt az idő?~ gondolkodtál magadban s szuszogva hajtottad fejed mellkasára, s együtt kémleltétek a csillagos eget. Teljesen megnyugodtál szerelmed karjaiban, s érezted, hogy elnyom az álom. Arra ébredtél fel, hogy valaki ráakaszkodott a csengőre. Lassan kinyitottad szemed, s azt gesztikuláltad Jay-nek, hogy tegyen le.

-Nem teszlek- nevetett, s elindult az ajtó felé. Egyik kezével szorosan tartott, míg másikkal a kilincshez nyúlt. Ekkor egy váratlan személy toppant be. Egy sereg paparazzi állt veletek szemben, miközben párod az ölében tartott. Hirtelen becsapta az ajtót, s a földre tett. Bement a szobába, s felöltözött normálisan. Lassan ajtót nyitott, maga után húzva.

- Igen! Ő itt a barátnőm, s ezt felvállalom most már! Ne tegyék tönkre az életünket!- mondta folyamatosan Jay, s egy pillanatra megállt. Derekadnál fogva közelebb húzott magához, s megcsókolt. Lassan, de szenvedélyesen csókolt. A fényképezőgépek kattogtak, s tudtad, megvan a holnapi címlap sztori.. 

5 rózsaszál ( Lee Gikwang)

5 rózsaszál

Lassan ballagtál munkahelyedre Seoul sötét utcáin. Az utakat csak a lápmák fénye és a hold ragyogása világította meg. Minden este, amikor a munkahelyed felé sétáltál, egy dolgon kattogott az agyad. Nem voltál büszke erre az állásra, de a megélhetésedhez minden wonra szükséged volt. Egy kocsmában voltál csapos, mégpedig éjszaka. Este hat órától reggel ötig itt kellett dekkolnod, ha akartál, ha nem. Nem érdekelte a főnököd, ha beteg vagy, ha lázas, ha majd szétrobban a fejed, az úgy nevezett vásárlók az elsők. Néha betévedt egy-egy rendes ember, de hamar el is tűntek. Benyitottál a kocsmába, letetted kabátod, majd kiakasztottad a nyitva táblát. Nem telt el öt perc, az egész helyiség tele volt aránylag MÉG józan emberekkel. Már 10 óra is elmúlt, de csak még többen jöttek. Rosszul érezted ilyenkor magad, hiszen rengeteg férfi és egy nő. Akármikor megerőszakolhatna bármelyik, esetleg összetörhetnének mindent. Sorra öntötted a poharakba a vodkát, whiskyt, pálinkát, és az egyéb tömény italokat. Néha jókat nevettél, hiszen olyanokat mondtak, hogy ha nem hallod el sem hiszed. A múlt pénteken, egy ember azt mondta neked, hogy: kérek egy vodkát, és egy töményet. Már három óra volt, s ekkor elkezdted kiüríteni a kocsmát, hogy négyre biztosan üres legyen, s nyugodtan összepakolhass, elmosogass.  Az egyik törzsvendéged, viszont követelte a további italokat, s nem volt hajlandó távozni.

-Tőccs mégh eyg ppoháállal ciccca- motyogta. Most egy két éves agyi szintén lehetett, de még ez is túlzás. Nem szólhattál a különböző undorító becézésekért, mert a végén még kirúgnak. Alig értetted mit akart mondani, de amikor egyre erősebben kezdte csapkodni a piciny üvegpoharat az asztalhoz, rögtön tudtad, követeli a következőt.

-Sajnálom, de zárunk- fordítottál hátat neki, s remélted ért a szép szóból, és hazafelé veszi az irányt. Reményed hamar szertefoszlott, amikor lófarokba kötött hajadat megragadta, s erősen megrántotta. Elvesztetted egyensúlyod, s a pultra estél.

-Azt mondtam még egyet- suttogta rekedtes hangján füledbe, mire megremegtél. Keze erősebben húzta hajad, majd melled után nyúlt szabad kezével. Tenyerét hozzá érintette, mire összerezzentél.

-Segítség- hagyták el ajkaid halk segélyhívások, de mindhiába, senki sem fog rajtad segíteni.

-Nem segít senki- nevetett undorítóan füledbe, de ekkor a nyílászáró kattanását halottad. ~Még több elmebeteg~ gondoltad magadban, de ekkor egy mély férfihang csapta meg a füled.

-Eressze el a hölgyet- hangja lágy, még is határozott volt. Ekkor eleresztett fogva tartód, s te abban a másodpercben a pult másik végébe rohantál, ahonnan jól láttad az eseményeket.

-Ki vagy te? Egy elkényeztetett városi fiú, aki egész életében megkapott mindent. Sohasem kelessz megdolgoznod semmiért, mindig meg lesz mindened- kiabálta az állatnak sem nevezhető élőlény. A magas sötét hajú fiatalember a húszas évei elején járhatott. Nem szólt semmit, csak megragadta, s az ajtó felé húzta. Kihajította, majd az ajtóból ennyit mondott:

-Én, Lee Gikwang, örültem- s ezzel becsukta a nyílászárót, s feléd vette az irányt. Lassú léptekkel közeledett feléd, majd leguggolt. Hajad füled mögé tette, s rád nézett sötét íriszeivel.

-Ne sírj, semmi baj- ölelt meg, s érezted illatát. Megnyugtatott, s lassan elengedted.

-Kö-köszönöm- habogtad. Bele sem mertél gondolni, mi történt volna, hogy ha nem ment meg.

- Gikwang vagyok- mondta, s felállított a földről.

-______- mosolyogtál, s elkezdted összepakolni a poharakat.

- Had segítsek- villantott rád egy mosolyt, mire majd elolvadtál. Olyan hatással volt rád, amit sohasem gondoltál volna. 19 éves vagy, s nem voltál még sohasem szerelmes, úgy igazán. Valamiért jobban kijöttél a fiúkkal, mint a lányokkal. Hamarosan készen voltatok, s indulni készültél.

- Hazakísérlek. - mondta úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

-Nem szükséges – válaszoltad, de amint bezártad az ajtót, követett.

- De. Nem tudni, milyen alakok mászkálnak ilyenkor.- mondta, s elvette a táskádat kezedből. Nem kis retikül, hanem egy kiadós táska volt, melyben minden pénteken hazavitted a számlákat, s egyéb papírokat, mert ezt is neked kellett rendezned. Nem szóltál semmit, csak csendben ballagtatok.

- Itt lakom.- mutattál a panelházra, mely az út másik oldalán helyezkedett el. –  Köszönök mindent- mondtad, s táskádért nyúltál, de háta mögé rejtette.

- Még találkozunk?- fürkészte arcod, mire elpirultál.

- Igen. – mondtad, s táskádért nyúltál, de nem sikerült elvenned.

- Ma 8-ra érted jövök, rendben?- nézett rád, s várta válaszod.

- Rendben. –mondtad, s feléd nyújtotta táskád, amit el is vettél. Egy puszit nyomott arcodra, s elindultál. Átballagtál járdán, s érezted, hogy figyel. Kinyitottad az ajtót, s még mindig ugyanabban a helyzetben állt, mint mikor otthagytad. Intettél neki, majd felmentél. Beestél az ágyba úgy, ahogy voltál, nem törődve semmivel. Álmodban megálmodtad mi történhetett volna, ha Gikwang nem segít. Hirtelen felültél az ágyba, s az órára néztél. Fél nyolc. És nyolcra jön? Lehetetlen. Kipattantál az ágyból, s a fürdő felé vetted az irányt. Beálltál a zuhany alá, s rekordidő alatt végeztél. Megtörölköztél, majd magad köré csavartad a törölközőt. Hajad leengedted, s előre lógó tincset oldalra tűzted. Halvány sminket tettél arcodra, majd felöltöztél. Egy krémszínű combközépig érő pánt nélküli ruhát vettél fel, a hozzá illő cipővel. Ekkor csengettek.

- Szép estét a hölgynek- nézett rajtad végig amikor kinyitottad az ajtót, majd egy szál vörös rózsát tartott eléd.

-Köszönöm- mondtad, s ruháját nézted. Egy fehér ing volt rajta, egy zakóval, s egy sötét nadrággal. –Gyere be- mondtad, s nagyobbra tártad az ajtót. Beljebb ment, s a konyhában helyet foglalt az egyik széken.

-Szép a lakásod- mondta.- Mihez lenne kedved?- nézett rád, s közben körbenézett.

- Tulajdonképpen nincs kedvem sehova sem menni. Nem maradhatnánk itthon?- kérdezted, s leültél vele szemben.

-Nekem mindegy, csak veled legyek.- mondta, s szemedbe nézett.

-Köszönöm a tegnapit, nem tudom mi történt volna, ha nem vagy ott.- mondtad, s pirulva néztél kezére, mely a tieden állapodott meg.

-Semmiség- simogatta lassan kézfejedet.

*2 hét múlva*

Már a negyedik randevútokon vagytok túl, s ma is találkoztok. Nagyon megkedvelted Gikwangot, s ezt ő is érezte. Most is ő jött, mivel te nem tudod, merre lakik. Elkészültél lassan, s már kilenc óra volt.  Ekkor valaki a csengődre tapadt, s akkor mászott róla le, amikor kinyitottad az ajtót.

-Szia- nyomott orrod elé 5 szál rózsát. Minden randevútokra eggyel többet vesz, amelyeket egy vázában tartassz.

-Szia- mosolyogtál, majd a vázába tetted a többi rózsa mellé ezeket. – Milyen volt a mai napod?- kérdezted, s közben a kabátodat vetted, mert azt mondta, ma el akar vinni valahova.

-Köszönöm jól.- mondta, s összefűzte ujjaitokat. Becsuktad a házat, s elindultatok.- Nincs messze, mehetünk gyalog- mondta. A folyó partján sétáltatok. Már sötét volt, s a víz felszínén a hold tükörképe ragyogott. Hirtelen megállt, s szembe fordított magával.

-_____- mondta ki neved, s közelebb húzott magához- Lennél a barátnőm?- kérdezte, s mélyen szemedbe nézett.

-Igen- felelted, mire megcsókolt. Érezted, hogy mellette jól fogod érezni magad, s nem kell semmit sem titkolnod…

Egy életből kettő. ( Optional bias)

Egy életből kettő

6 Éve vagy együtt pároddal. Lassan de biztosan halad kapcsolatotok. Van egy két éves kisfiatok, akit Wonho-nak hívnak. Ma estére egy bulira voltatok hivatalosak mind hárman. Nem is nevezhető bulinak, inkább ilyen baráti összejövetelnek. Nagyon hamar eltelt a nap. Lassan felöltöztetted kisfiadat, s mivel nyár volt, nem adtál rá sok ruhát. Amint Wonho rendben volt, kicsit foglalkoztál magaddal is. Hajadat felkötötted, de előtte behullámosítottad. Egy egyszerű nyári ruhát vettél fel. Égszínkék színe volt, s combközépig ért.  Kiemelted szemed szemceruzával és szempillaspirállal, de ekkor csengettek. Ajtót nyitottál, s életed szerelme állt előtted. Egy fehér ing volt rajta, s egy fekete farmer. Hirtelen nyakába ugrottál, s szenvedélyesen megcsókoltad.

-Kicsim, induljunk.- Indult be a szobába, s kifelé már az ölében volt egy kis potyautas, Wonho. Leértetek az autóhoz, s beszálltatok. Hátul ültél kisfiaddal a bal oldaladon, s ____ vezetett. Beszélgettetek mi történt egész nap.  Párod lassan hátrafordult, majd édesen nézte kisfiatokat, aki halkan szuszogott. Ekkor olyan dolog történt, amire egyikőtök sem számított. Nektek jött egy másik személyautó. Ekkor minden elsötétült. Egy kórházban ébredtél. Egy halom vezeték keresztezte egymást, s mind egy gépre volt csatlakoztatva. Ekkor egy nővér nyitott be.

- Úgy látom, jól van, de meg kell hozni egy fontos döntést.- ment ki a nővér, s egy fél perccel később harmadmagával tért vissza és egy orvossal.

-Hölgyem.- nyelt nagyot az orvos.- most meg kell hoznia egy fontos döntést. Sajnos nincs elég vér, és nem tudjuk a fia és a férje életét is megmenteni. Ha arra kerülne a sor, ki éljen tovább?- mondta az orvos. A szemed háromszorosára nőtt, ekkor bólintott az orvos, jelezve, hogy nem halottad félre. Tényleg döntened kell. De hogyan válassz? Melyikük? Ekkor futott át az agyadon, mit is jelent számodra ez a két férfi. Az életet, egy teljes életet. Nélkülük sehol sem lennél. Amikor megismerted ____-t rögtön érezted ő más lesz. Az első randevútokon, érezted ő lesz az igaz. Ahogyan bánt veled, ahogyan beszélt hozzád. Sohasem ismertél hozzá foghatót, s örültél, hogy ez az ember szeret téged. Amikor szomorú voltál, letörölte könnyeid, s próbált felvidítani. Ez az ember volt a mindened. Talán ezért féltél mindig is őt elveszíteni. 3 év múlva meg kérte kezedet, mire azonnal igent mondtál. Meg volt az esküvő, s az esküvőre rá 2 hónapra tudtátok meg, hogy egy kis piciny emberke fejlődik pocidban. Ettől az embertől lettél terhes, s együtt vártátok, hogy megszülessen életetek csodája. Megszületett. Kezdetektől foga, úgy gondoskodott róla ____, mintha a saját élete lenne, talán még jobban. Ebben a percben értetted mit jelentenek neked: MINDENT! Nem tudtál dönteni. Ekkor egy ötlet villant be. Ha mind hármatoknak egy a vércsoportja, talán ez megmentheti őket, s tovább élhettek hármasban.

- Én adhatok nekik vért?- kérdezted, s ekkor az orvos meglepődött.

-Adhatna. De az összes vére kellene kettejüknek.- mondta az orvos, s magában már nyugtázott egy halált mára.

-Akkor az összeset odaadom. – Mondtad, s ekkor a nővérek meglepődtek. Hamarosan úgy néztek rád, mint egy valóságos csodára. Neked ez természetes volt. Életes adtad volna mind a két férfiért.

-Biztos benne hölgyem?- nézett rád az orvos.

-Igen.- mondtad teljes nyugodtsággal.

-Alá kell írnia egy erről szóló papírt, mely igazolja, hogy saját akaratából döntött így.- ment ki az orvos az ajtón, de hamarosan egy papírral a kezében tért vissza. Aláírtad a papírt, s a nővérek leszedték rólad a műszereket. Kitoltak a teremből, s a műtő mellett haladtatok el.

- Had lássam őket utoljára!- mondtad, s felültél az ágyon. Leszálltál róla, s lassan benyitottál a műtőbe. ____-t gépek lélegeztették, s szívverése lassult. WonHo pedig folyamatosan vérzett, nem akart elállni. Érezted, hogy meg kell tenned. Visszafeküdtél az ágyra, s vártad a fejleményeket. Egy kórterem előtt áltatok meg, majd betoltak. Két tűvel közeledett feléd az orvos, s lassan mind kettőt a bőrödbe mélyesztette. Az egyiket a jobb kezedbe, a másikat a balba. Érezted, ahogy lassan folyik a véred, egyenesen egy tasakba. A plafont bámultad, s azon gondolkoztál, hogy fajulhatott idáig a dolog. Ha nem fogadod el azt a meghívást, nem kerültetek volna ilyen helyzetbe. Lassan kezdtél megnyugodni, hiszen abban a tudatban voltál, hogy ezzel két ember életét mented meg. Mégpedig annak a két embernek az életét, akik számodra a legfontosabbak. 

Saranghae Luhan

Saranghae Luhan

Éppen a hó szálingózott, amikor kiléptem a lakásból. Szöulban laktam, egy panellakásban. Egyedül éltem, ezért mindig rám hárult a vársárlás, és minden egyéb dolog.  Mivel az eszemet mindig otthon hagyom, ezért készítettem egy bevásárló listát. Miközben olvasgattam, megcsúsztam  az olvadó jegen és egy hatalmasat estem. Már meg sem lepődöm magamon. Amint próbáltam felfelé tápászkodni, még nagyobbat estem és még a bevásárló listám is elszakadt, és abban a 10 négyzetméternyi pocsolyában landolt, ami pont itt volt a még nem elolvadt kis rész mellett amin megcsúsztam.  ami pont ott volt mellettem. –Ez nem lehet igaz.- morgolódtam, de ekkor két kezet éreztem meg a derekam körül. Felállított, és meg is tartott, hogy nehogy vágódjak még egyet.

-Kö-köszönöm.- Néztem csokoládébarna íriszeibe, ami rögtön elvarázsolt.

- Lu Han vagyok- mutatkozott be, s a kezét nyújtotta felém.

- ______- szólaltam meg és kezet ráztam vele.  Megpróbáltam felvenni a pocsolyából a papírlapomat, de sajnos már teljesen elázott. –Fantasztikus – dühöngtem magamba, amit LuHan is észrevett.

-Mi a baj? – nézett rám, s közben felém nyújtotta a kabátját, mert az enyém csupa víz volt.

-Sajnos mindig otthon hagyom az eszemet, készítettem egy bevásárló listát. De még ez is elázott. – néztem rá, s láttam, hogy a kabátját nyújtja felém. –Nem fogadhatom el, majd meg szárad.- mondtam, s közben indultam volna elfelé, de megint megcsúsztam és hátrafelé kezdtem el dőlni. –Sa-sajnálom- mondtam, amikor már mind a ketten a földön feküdtünk. –Most már a tiéd is vizes- néztem rá komoly arccal, mire elnevette magát és én sem bírtam ki nevetés nélkül.

- Gyere fel hozzám, ott majd megszáradnak a kabátok.- mondtam s elindultam volna hazafelé, amikor a karját nyújtotta. Belékaroltam és vihorászva sétáltunk hazáig.

-Add csak ide- mondtam, amikor beértünk a lakásba, és a vizes kabátját hámozta le magáról.

-Köszönöm.- nézett rám, amire megint csak feltört belőlem a nevetés. 

-Ugyan mit?- néztem a kabátokra- hogy még téged  is összecsápoltalak? Van mit köszönni.- vetettem egy pillantást az arcára, majd elindultam a konyha felé. Jött utánam és leült az egyik székre.

-Kérsz valamit? – néztem rá, s közben a szekrényben matattam.

-Nem, köszönöm. – mondta, s felállt. Odajött majd nyomott egy puszit a homlokomra.

-Még szeretnélek látni- épp, hogy kimondta már kiviharzott a szobából.

- De a kabát és én meg…. Énis- motyogtam ott magamban. Na tettem még egy próbálkozást a bolta indulással, ez már összejött.

2 héttel később…

-Igen?- vettem fel a telefont.

-Gyere már át. Beszélgessünk.- mondta a barátnőm a telefonba vihorászva.

-Rendben. Egy óra és ott vagyok.- mondtam s kinyomtam a telefont. Nem szerettem vezetni télen, ezért rászántam magam erre a 40 perces sétára. Felöltöztem és el is indultam.

-Csak hogy itt vagy- ugrott a nyakamba a barátnőm.

-Mi történt?- néztem rá, mert olyan vidám volt, tudtam történt valami.

-Képzeld. Terhes vagyok. – nézett rám csillogó szemekkel, s egy pillanatra lesokkolt. Mivel már a férjével 8 éve együtt vannak és ő már 26 éves, ezért nem is csodálom.

-Gratulálok.- mondtam, s megpusziltam.

-Olyan boldog vagyok.-nézett rám, s még a szeme is csillogott.

-Látom.  Sajnálom, de most mennem kell. Aztán vigyázz magadra, nyáron jövök babázni-. pusziltam meg és elindultam hazafelé.

-______- kiáltott utánam valaki.

-Igen?- torpantam meg. – Te vagy az?- néztem LuHanra. Az arca kipirult volt, gondolom próbán volt.

- Hogy  vagy?- kérdeztem meg végül.

-Köszönöm jól.- nevetett rám. – És te?

-Én is.- válaszoltam, s ezután 5 perc néma csönd következett. Mind a ketten zavarba voltunk. Ez alatt a két hét alatt sokat találkoztunk, és még jobban megismertük egymást. Sokat ölelgettük egymást, szinte mindig az ölében ültem, fogtam a kezét, de még egyikőnk sem nevezte járásnak. Míg ezen gondolkoztam, LuHan összefűzte ujjainkat, és így haladtunk tovább. Tuti levörösödtem.

-_____! Szeretnék mondani valamit.- pirult el, így éreztem, hogy nem azt akarja megkérdezni, hány óra van.

-Mond.- bazsalyogtam rá.

-Vagyis hát… Inkább kérdezni akarok.- mondta, s megszorította egy kicsit a kezemet.

-Akkor kérdezd. Vagy ask-on akarod? – nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott.

-Nem. Ezt most kell.. ____- szólított meg, majd megállt, és a derekamnál fogva szembefordított magával.

-Lennél a ba-barátnőm?- a szemembe nézett, majd várta a válaszomat. Úgy nézett rám, mint ha már egy hete nem ivott volna, s az én válaszom lenne az éltető folyadék.

-Igen. –válaszoltam, s ekkor szorosan magához ölelt.- Nem ka-kapok levegőt. – mondtam, s ekkor elengedett.

-Szeretlek.- mondta ki elsőnek, amitől meglepődtem. Ezt a napot vártam amióta megismertem.

-Énis.- mondtam, s elindultunk vissza a lakásomba.

______________________________________________________________