Saranghae Luhan

Saranghae Luhan

Éppen a hó szálingózott, amikor kiléptem a lakásból. Szöulban laktam, egy panellakásban. Egyedül éltem, ezért mindig rám hárult a vársárlás, és minden egyéb dolog.  Mivel az eszemet mindig otthon hagyom, ezért készítettem egy bevásárló listát. Miközben olvasgattam, megcsúsztam  az olvadó jegen és egy hatalmasat estem. Már meg sem lepődöm magamon. Amint próbáltam felfelé tápászkodni, még nagyobbat estem és még a bevásárló listám is elszakadt, és abban a 10 négyzetméternyi pocsolyában landolt, ami pont itt volt a még nem elolvadt kis rész mellett amin megcsúsztam.  ami pont ott volt mellettem. –Ez nem lehet igaz.- morgolódtam, de ekkor két kezet éreztem meg a derekam körül. Felállított, és meg is tartott, hogy nehogy vágódjak még egyet.

-Kö-köszönöm.- Néztem csokoládébarna íriszeibe, ami rögtön elvarázsolt.

- Lu Han vagyok- mutatkozott be, s a kezét nyújtotta felém.

- ______- szólaltam meg és kezet ráztam vele.  Megpróbáltam felvenni a pocsolyából a papírlapomat, de sajnos már teljesen elázott. –Fantasztikus – dühöngtem magamba, amit LuHan is észrevett.

-Mi a baj? – nézett rám, s közben felém nyújtotta a kabátját, mert az enyém csupa víz volt.

-Sajnos mindig otthon hagyom az eszemet, készítettem egy bevásárló listát. De még ez is elázott. – néztem rá, s láttam, hogy a kabátját nyújtja felém. –Nem fogadhatom el, majd meg szárad.- mondtam, s közben indultam volna elfelé, de megint megcsúsztam és hátrafelé kezdtem el dőlni. –Sa-sajnálom- mondtam, amikor már mind a ketten a földön feküdtünk. –Most már a tiéd is vizes- néztem rá komoly arccal, mire elnevette magát és én sem bírtam ki nevetés nélkül.

- Gyere fel hozzám, ott majd megszáradnak a kabátok.- mondtam s elindultam volna hazafelé, amikor a karját nyújtotta. Belékaroltam és vihorászva sétáltunk hazáig.

-Add csak ide- mondtam, amikor beértünk a lakásba, és a vizes kabátját hámozta le magáról.

-Köszönöm.- nézett rám, amire megint csak feltört belőlem a nevetés. 

-Ugyan mit?- néztem a kabátokra- hogy még téged  is összecsápoltalak? Van mit köszönni.- vetettem egy pillantást az arcára, majd elindultam a konyha felé. Jött utánam és leült az egyik székre.

-Kérsz valamit? – néztem rá, s közben a szekrényben matattam.

-Nem, köszönöm. – mondta, s felállt. Odajött majd nyomott egy puszit a homlokomra.

-Még szeretnélek látni- épp, hogy kimondta már kiviharzott a szobából.

- De a kabát és én meg…. Énis- motyogtam ott magamban. Na tettem még egy próbálkozást a bolta indulással, ez már összejött.

2 héttel később…

-Igen?- vettem fel a telefont.

-Gyere már át. Beszélgessünk.- mondta a barátnőm a telefonba vihorászva.

-Rendben. Egy óra és ott vagyok.- mondtam s kinyomtam a telefont. Nem szerettem vezetni télen, ezért rászántam magam erre a 40 perces sétára. Felöltöztem és el is indultam.

-Csak hogy itt vagy- ugrott a nyakamba a barátnőm.

-Mi történt?- néztem rá, mert olyan vidám volt, tudtam történt valami.

-Képzeld. Terhes vagyok. – nézett rám csillogó szemekkel, s egy pillanatra lesokkolt. Mivel már a férjével 8 éve együtt vannak és ő már 26 éves, ezért nem is csodálom.

-Gratulálok.- mondtam, s megpusziltam.

-Olyan boldog vagyok.-nézett rám, s még a szeme is csillogott.

-Látom.  Sajnálom, de most mennem kell. Aztán vigyázz magadra, nyáron jövök babázni-. pusziltam meg és elindultam hazafelé.

-______- kiáltott utánam valaki.

-Igen?- torpantam meg. – Te vagy az?- néztem LuHanra. Az arca kipirult volt, gondolom próbán volt.

- Hogy  vagy?- kérdeztem meg végül.

-Köszönöm jól.- nevetett rám. – És te?

-Én is.- válaszoltam, s ezután 5 perc néma csönd következett. Mind a ketten zavarba voltunk. Ez alatt a két hét alatt sokat találkoztunk, és még jobban megismertük egymást. Sokat ölelgettük egymást, szinte mindig az ölében ültem, fogtam a kezét, de még egyikőnk sem nevezte járásnak. Míg ezen gondolkoztam, LuHan összefűzte ujjainkat, és így haladtunk tovább. Tuti levörösödtem.

-_____! Szeretnék mondani valamit.- pirult el, így éreztem, hogy nem azt akarja megkérdezni, hány óra van.

-Mond.- bazsalyogtam rá.

-Vagyis hát… Inkább kérdezni akarok.- mondta, s megszorította egy kicsit a kezemet.

-Akkor kérdezd. Vagy ask-on akarod? – nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott.

-Nem. Ezt most kell.. ____- szólított meg, majd megállt, és a derekamnál fogva szembefordított magával.

-Lennél a ba-barátnőm?- a szemembe nézett, majd várta a válaszomat. Úgy nézett rám, mint ha már egy hete nem ivott volna, s az én válaszom lenne az éltető folyadék.

-Igen. –válaszoltam, s ekkor szorosan magához ölelt.- Nem ka-kapok levegőt. – mondtam, s ekkor elengedett.

-Szeretlek.- mondta ki elsőnek, amitől meglepődtem. Ezt a napot vártam amióta megismertem.

-Énis.- mondtam, s elindultunk vissza a lakásomba.

______________________________________________________________

Remélem tetszett, aki szeretne folytatást esetleg az jelezze. Véleményeket.^^ Akkor parancsolj Szabina.^^